A krikett Szent Grálja az Egyesült Államok. A nemzetközi krikettsajtót olvasva egyre gyakrabban találkozom olyan kiforrott és kevésbé kiforrott tervekkel, amik az USA meghódítását célozzák. Ez nem meglepő, a krikett körüli érdekkörök rengeteg pénzt látnak az amerikai krikettben, a televíziós jogoktól kezdve, a mezeladásokon át a jegyekig mindenhonnan dőlne a lé. Ha olyan terültekről beszélünk, amit a krikett nem hódított meg, akkor messze az USA a legértékesebb. Pedig a krikett nem volt mindig ismeretlen és alulértékelt játék arrafelé, 200 évvel ezelőtt jó esélyekkel indult, de nem sikerült bebetonozni a pozícióját. A továbbiakban kiderül, hogy sikerült elvesztegetni ezt a lehetőséget…

Régen minden adott volt, hogy az Egyesült Államok a teszt krikettet játszó országok egyike legyen. A játék a 18. század eleje óta ismert, egyrészt a brit hadsereg jelenléte, másrészt a bevándorlók miatt. A nagyobb ünnepeken, mint például a húsvét, pünkösd vagy karácsony a középosztály krikettezéssel töltötte el a szabadidejét Virgina, Georgia, Maryland államokban és természetesen New Yorkban. A 19. században habár nem voltak túl gyakoriak az angol csapatok amerikai túrái, de anyagilag mindenképpen megérte és komoly nézettségnek produkáltak az ilyen bemutató meccsek.

Az első nemzetközi krikettmeccset 1844 szeptemberében rendezték USA és Kanada (a történelmi hűség kedvéért: The British Empire’s Canadian Provence) között. A helyszín a manhattani Bloomingdale Park volt. A mérkőzés körülményei érdekesek, de nem akarom túl hosszúra nyújtani ezt a részt, ezért csak a legfontosabb részletekre térek ki. A párharcot több mint 10000 ember látta a helyszínen. Fogadásokból 100 000 dollár folyt be, ami mai értéken számolva közelíti a 2 milliót. A végén Kanada nyert 23 futással.

Az első nemzetközi meccs egy korabeli rajzon

ESPNcricinfo Ltd

A két csapat ezután több meccset játszott egymás ellen és a krikett egyre népszerűbb lett. Az első hivatalos angol csapat 1859-ben túrázott Amerikában. A túra jó üzletet jelentett az angoloknak, miközben az amerikai nézők ezreit vonzotta a parkokba, ahol a meccseket játszották. Az angol csapatnak több korabeli nagyágyú is tagja volt. Háromszor játszottnak az USA-ban és kétszer Kanadában. Az angolok gyakorlatilag rendre tönkreverték az aktuális ellenfelet, annak ellenére, hogy ők nem egyszer 22 játékossal álltak fel, az angolok pedig a szokásos 11-gyel. A sikertelenség nem szegte a nézők kedvét, a korabeli riportok szerint átlagban 25000-en látták a meccseket.

Az átlagember számára a korszakban elérhető sportok közül a krikett kifejezetten olcsónak számított. A konkurenciát a vadászat, a hajózás vagy a lóverseny jelentették. A középosztály könnyedén megengedhette magának, hogy a szabadidejét krikettezéssel tölti. Egyes kutatók szerint a polgárháború kitörésének pillanatában a krikett volt a legnépszerűbb sport Amerikában, meghaladva a baseball-t. A polgárháború végére a krikett népszerűsége nagyot zuhant és rövid idő elteltével a baseball lett a nagy nemzeti időtöltés.

Az okok elég változatosak. Egyesek szerint a krikett túl lassú én unalmas volt a nézőknek a baseballhoz képest. Ennél sokkal erősebb volt azonban az a hatás, amit a nemzeti büszkeség jelentett. Az amerikaiak egy olyan közös, britektől független nemzeti sportra volt szükségük. A polgárháború végére egy új világ született új gazdasági realitásokkal. Sokaknak inkább a túlélés volt az elsődleges, mintsem a szabadidő eltöltésének módja. A krikett két központba húzódott vissza: Philadelphia és New York. A helyi közösségek továbbra is kriketteztek, de nem érdekelte őket a játék népszerűsítése.

Gentlemen of Philadelphia

A baseball eközben meghódította Amerikát. A szabályokat addig reszelték, amíg sokkal felhasználóbarátabb nem lett a nép számára, mint a krikett. Ahogy korábban is említettem, amerikai időtöltésként csomagolták és a közös amerikai identitás zászlóshajója lett. A rádió elterjedése és az élő meccsközvetítések komoly lökést adtak a népszerűségnek. A krikett eközben csak kis, egymástól elszeparált közösségekben volt népszerű. Az amerikai baseball eközben terjeszkedni akart és legendákat adott a világnak. Az amerikai krikett erre nem volt hajlandó, inkább csak elvolt a maga kis világában.

Természetesen ez a folyamat nem egyik napról a másikra ment végbe. Több nagyszerű amerikai krikettjátékos volt a századfordulón, akik angol mércével mérve is jónak számítottak. Közülük kiemelkedik Bart King, aki több angliai túrán nyűgözte le szakértő a közönséget. A tíz, angol csapatok ellen lejátszott meccsen 87 skalpot szerzett és csak 11 futást  értek el a dobásaiból kiesésenként. King a Gentleman of Philadelphia csapatában játszott, ami a kor legjobb amerikai csapata volt. Ők 1893-ban elverték az Amerikában túrázó ausztrálokat. Az ausztráloknak megérték az amerikai túrák. A kontinens útba esett az angolok utáni hazaúton. Legutoljára hivatalos, első osztályú meccsen 1913-ban álltak meg. Az utolsó angol túra 1907-ben volt.

Érdekesség, hogy 1932-ben az ausztrál válogatott mintegy ötven bemutató meccses kiránduláson vett részt az USA-ban. A meccseket az ausztrál válogatott egyik tagja, Arthur Mailey, szervezte, akinek az értékesítés az erős oldala volt. 1932-ben Don Bradman a csúcson volt, a krikett világa a lába előtt hevert. Bradmant a krikett Babe Ruth-aként adták el Amerikában és a meccsek a maguk módján népszerűek is voltak. A 75 napos túra new yorki állomásán találkozott is a két a legenda.

Az utolsó kenetet az 1909-ben létrehozott Birodalmi Krikett Konferencia adta fel az amerikaiaknak. A szervezet a Brit Birodalomra koncentrált, és a birodalmon belüli nemzetközi meccsekért felelt. Az amerikaiak senkit sem érdekeltek ekkor. Ez egyébként annyiban érdekes, hogy 1909-ben habár már partvonalon kívül volt a krikett a baseballhoz képest, de az amerikai krikett –Philadelphiának köszönhetően- erősebb volt, mint a dél-afrikai, akik harmadikként 1889-ben kaptak teszt státuszt. Az USA krikett szövetsége csak a hatvanas években alakult meg hivatalosan.

A krikett veszített a baseballal szemben, mert akiknek lehetősége lett volna felvirágoztatni nem tettek érte semmit. Nem is érdekelte őket. Az ázsiai és karibi bevándorlók kis közösségekben szórványosan megőrizték a krikettet. Néhány angol exjátékos klubokat alapított, de a lehetőségeik és a minőségi ellenfelek száma elenyésző volt. 150 éve adott lett volna a lehetőség, hogy Amerika a krikett motorja legyen. Én nem bánom, hogy nem lett így. A krikettnek megvolt a saját fejlődési íve. Ez így van rendjén.

Zárszónak annyit, hogy nézzetek krikettet és baseballt. Meglátjátok, jó lesz.